2024. május 09. csütörtök

900 millió forintból fejlesztett a Mercedes beszállítója

Megosztás

Európai uniós támogatással, mintegy 900 millió forintból fejlesztést hajtott végre a Hennlich Ipartechnika Kft. a Bács-Kiskun vármegyei Ballószögön – közölte a cég ügyvezető igazgatója, egyben társtulajdonosa az MTI-vel.

Gawin Balázs elmondta: az új, zöld beruházásnak minősülő, 1370 négyzetméter alapterületű irodaház, raktár- és gyártócsarnok megépítését a Széchenyi Terv Plusz pályázatán nyert több mint 209 millió forintból, továbbá saját erőből és beruházási hitel révén finanszírozták. Az üzemet egy korábban megvásárolt telephelyen alakították ki.

A mintegy két év alatt megvalósuló fejlesztési projekt keretében a vállalkozás egy esztergagéppel is bővítette eszközállományát. A cégvezető hangsúlyozta: a fejlesztés célja a gyártási kapacitás növelése, illetve az alvállalkozói kapacitás vállalaton belüli megoldása volt, ami az üzemcsarnok megépítésével, valamint új gyártási technológia beszerzésével valósult meg.

Az új berendezés olyan kopó alkatrészek gyártását teszi lehetővé, amelyek az autóipari beszállítók gyártósoraiban fontos szerepet játszanak, késedelmes szállításukkal akár a nagyvállalat gyártása is leállhat – tette hozzá.

„A kecskeméti Mercedessel is szoros együttműködésben állunk az új elektromos autógyártáshoz szükséges kiszolgáló berendezések szállításában, raktározásában, illetve javításában, és ezek mind értéknövelő tényezők” – tette hozzá Gawin Balázs.

A Hennlich Ipartechnika Kft. osztrák-magyar gyártó és kereskedelmi társaság, amely kizárólagos joggal képvisel több nemzetközi vállalatot a szivattyú-, fúvóka- és armatúratechnika, kenés- és tömítéstechnika, mérés és ipari elektrotechnika területén. Az 1993-ban alapított vállalkozás fő feladatának tekinti az ipari cégek kiváló minőségű szivattyúkkal és tömítőfejekkel, nyomórugókkal történő kiszolgálását.

Több nagyvállalat részére – egyebek mellett a MÁV Start Vasúti Személyszállítási Zrt.-nek – gyártanak és értékesítenek beszállítói minőségben szerszámokat, kompenzátorokat, egyéb kellékeket. Összesen mintegy 600 terméket gyártanak és forgalmaznak.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a több mint negyven főt foglalkoztató Hennlich Ipartechnika Kft. árbevétele 2022-ben mintegy 1,648 milliárd forintra nőtt az előző évi 1,245 milliárd forintól. A vállalkozás adózott eredménye ugyanebben az időszakban 99,7 millió forintról 223,5 millió forintra nőtt.

A cég ügyvezető igazgatója a 2023-as évet értékelve azt mondta: forgalom szempontjából jó évet zártak, de nyereség szempontjából kevésbé. A költségek év közben nagymértékben nőttek, és ezt a növekedést áremelés formájában teljes mértékben nem tudták partnereik felé továbbítani. Ennek ellenére „továbbra is pozitívan tervezünk” – tette hozzá Gawin Balázs.

Még több cikk

További témáink