2024. május 10. péntek

Egészpályás letámadás a Toyotától elektromos autó fronton

Megosztás

A Toyota értékesítéseiben már jó ideje meghatározó szerepet töltenek be az elektrifikált járművek, a japán autógyártó csak a tavalyi évben több, mint 3,5 millió részben vagy teljesen elektromos autót értékesített, összesen pedig mintegy 26 milliónál tart.

Ebből a legnagyobb volument továbbra az öntöltő hibrid elektromos autók jelentik, ám az akkumulátoros elektromos autók eladásai is meghaladták a 100 ezret 2023-ban. A Toyota pedig a jelek szerint a következő években még nagyobb szerepet szán majd az akkumulátoros elektromos modelleknek, amelyekből európai kínálatában már most 8 található.

A vállalat első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a bZ4X nagyméretű SUV mellett a Toyota-kínálat része a Proace City Electric, a Proace City Verso Electric, a Proace Electric és a Proace Verso Electric mellé idén megérkezik a Proace MAX Electric, míg a Lexus kínálatában szerepel a kisméretű crossover UX 300e és a nagyméretű SUV RZ 450e.

Fotó: Toyota

Amellett, hogy a világ más részein már most további akkumulátoros elektromos modelleket is kínál a vállalat, azt is tudni lehet, hogy 2030-ra 15 vadonatúj akkumulátoros elektromos Toyotával és Lexusszal bővül a globális akkumulátoros elektromos portfolió. A Toyota a tavalyi év végén újabb részleteket osztott meg az érkező új akkumulátoros elektromos modellekről, és ambiciózus terveket ismertetett az elektromobilitás terén, számos újítás és bővítés révén.

Ebből kiderült, hogy 2026-ig 6 dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modell szerepel majd a Toyota európai kínálatában, ezek közül 2025 végéig sorozatgyártásba kerülnek a nemrégiben bemutatott Urban SUV és Sport Crossover koncepciókon modellek. A vállalat emellett további radikális fejlesztéseket tervez az akkumulátoros technológiák terén, valamint új gyártási megoldásokat vezet be annak érdekében, hogy még jobban megfeleljenek az ügyfelek igényeinek.

Ezt az FT-3e koncepció vetíti előre, amelynek célja az új, korszerű és hatékony akkumulátoros rendszerek kifejlesztése. A további bejelentések az új generációs akkumulátorok, többek között a szilárdtest-akkumulátor technológia bevezetésére vonatkoztak, amelyeket 2027-2028 során várhatunk, és drasztikus hatótáv növekedést és töltési idő csökkentést ígérnek.

Fotó: Toyota

A Toyota újabb részleteket jelentett be érkező termékeiről és technológiáiról, amelyek a vállalatot tovább kísérik a zéró emisszió felé vezető úton Európában. Kiemelt szerep kap a Toyota terveiben a 2026-ra hat modellre bővülő dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett portfolió. Az Urban SUV és Sport Crossover koncepciókon alapuló akkumulátoros elektromos Toyoták 2025-ig csatlakoznak a már most nagy sikerrel értékesített bZ4X mellé, emellett a Toyota azt is megerősítette, hogy a még 2022 végén bemutatott ugyancsak akkumulátoros elektromos Compact SUV tanulmány is hamarosan sorozatgyártásra érett változattal debütál.

Az újdonságok betekintést nyújtanak a következő generációs akkumulátoros technológiák fejlesztésébe is, amelyek a 2026 után érkező akkumulátoros elektromos Toyoták szívét jelentik majd. A Toyota elektrifikációért felelős európai alelnöke, Andrea Carlucci elmondta, hogy

„ha csak Európát vizsgáljuk, nagyon sokoldalú piacot láthatunk. Azonban a cél a 100 százalékos karbonsemlegesség 2035-re – amire csupán 12 évünk van. Szeretnénk ezt a célt elérni.”

Hat dedikált BEV modell 2026-ig

A Toyota olyan hajtásláncok választékát nyújtja, amelyek megfelelnek az ügyfelek igényeinek, a piaci viszonyoknak és a helyi infrastruktúrának a világ különböző részein. A kínálatban és a fejlesztési területek között az öntöltő hibrid elektromos, a plug-in hibrid elektromos, az akkumulátoros elektromos, a hidrogén üzemanyagcellás elektromos, illetve hidrogén belső égésű meghajtás éppúgy szerepel, mint az e-üzemanyagokon alapú meghajtások.

A tervek szerint a Toyota európai kínálatában 2026-ig hat dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modell szerepel majd, szemben a jelenleg egy dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellel (bZ4X) és öt akkumulátoros elektromosként is rendelhető modellel (Proace család). A már megvásárolható és nagy sikernek bizonyuló bZ4X és a 2022 végén leleplezett Compact SUV koncepció mellett a Toyota 2023 decemberében két újabb tanulmányt is bemutatott. amelyek hamarosan tovább szélesítik a kínálatot: az Urban SUV és a Sport Crossovert.

Fotó: Toyota

Az Urban SUV tanulmány egy gyártásközeli modell, amely még idén, 2024-ben autentikus SUV formákkal, a hibrid elektromos Toyota Yaris Cross, kategóriájának legnépszerűbb modelljének sikerére alapozva érkezik. Az összkerékhajtás elérhetősége mellett – amely kulcsfontosságú eleme a Toyota termékeinek – az ügyfelek kétféle akkumulátor közül is választhatnak, igazodva pénztárcájukhoz és hatótáv-követelményeikhez. A Sport Crossover Concept egy alternatív SUV modellt vetít előre, amely karakteres, kupés tetőívével a BEV kínálat legkarakteresebb autója lesz. A tervek szerint 2025-ben mutatkozik be Európában.

A következő generációs, 2026 utáni akkumulátorok

A 2026 utáni időszakra fejlesztett, következő generációs technológiákkal a Toyota szeretné megváltoztatni a járművek fejlesztésének, gyártásának és használatának mikéntjét. Az új technológiával szeretné biztosítani, hogy a zéró emissziós mobilitás megfizethető és hozzáférhető legyen, megfelelve saját elkötelezettségének, hogy a fenntartható mobilitás mindenki számára elérhető legyen.

A vállalat új akkumulátorok sorozatával készül, amelyekből az első egy nagyteljesítményű kiadás lesz, amely a hagyományos struktúrákhoz készül, de kétszeres hatótávot és 20 százalékos költségcsökkentést jelent a jelenlegi bZ4X-hez képest. Ezt követi egy jó minőségű, de kedvező árfekvésű akkumulátor, amely segíti majd az akkumulátoros elektromos modellek elterjedését. Új alakja, bipoláris struktúrája és az olcsóbb, lítium-vasfoszfát (LFP) technológiája 20 százalékkal növeli a hatótávot és 40 százalékkal csökkenti a költségeket a bZ4X-ben jelenleg használt technológiához képest. A harmadik érkező akkumulátor a nagy teljesítményre koncentrál, bipoláris technológiát és magas nikkelkatód-arányt használva. Várhatóan alacsonyabb költségekkel és tovább növelt hatótávval érkezik.

Fotó: Toyota

A Toyota első szilárdtest-akkumulátoraival kapcsolatban így fogalmaz Andrea Carlucci: „Technológiai áttörést értünk el, amely megoldja a szilárdtest-akkumulátorok tartósságával kapcsolatos kérdéseket. Jelenleg fejlesztjük a sorozatgyártási megoldásokat és már alig várjuk, hogy 2027-2028 környékén elkezdhessük a kereskedelmi forgalmazást többtízezer járműves gyártási kapacitással.”

A Toyota már a kezdetektől szeretné elérni, hogy 10-ről 80 százalékra mindössze 10 perc alatt feltölthető legyen az új technológiás akkumulátor.

A vállalat más technológiákat is fejleszt a következő generációs akkumulátoros elektromos modellek gyártásához, megalkotásához és formatervéhez. Ezeket szemlélteti az ugyancsak tavaly év végén leleplezett Toyota FT-3e koncepció, egy technológiai tanulmány, amely jövőbeli technológiák teljes palettáját tárja elénk, minimalizálva a tömeget, maximalizálva az aerodinamikai teljesítményt és visszafogva a költségeket. Az FT-3e betekintést nyújt abba, hogy a jövő autói többet kínálhatnak puszta mobilitásnál: képesek összekötni a társadalmat és lehetővé tenni az energia és az adatok áramlását.

Még több cikk

További témáink