2024. június 22. szombat

Bemutatkozik a Ford Mustang Dark Horse, amelyet jövőre Le Mans-ban is láthatunk majd

Megosztás

Idén mutatkoztak be a Ford Mustang hetedik generációjának modelljei, köztük a Dark Horse is. A Sötét Ló a típus hetedik generációjának legerősebb képviselője, a legújabb izomautók egyike, amely a versenypályákon, a NASCAR-ban és az Endurance Világbajnokságon is feltűnik majd.

A dearborni gyártó idén mutatta be a Mustang hetedik generációját, amelynek a michigani Flat Rock üzemben összeszerelt képviselőivel legkorábban 2024-ben találkozhatunk az utakon. Az évjárat három modellt foglal magába, ezek az Ecoboost, a GT, és a Dark Horse, és a változatok közül minden szempontot figyelembe véve a Sötét Lovat nevezhetjük a legerősebbnek. A hivatalosan kommunikált adatok szerint az 5 literes (pontosan 5035 cm³ térfogatú) V8-as motor 500 lóerő és 567 newtonméter leadására lesz képes.

A Ford szerint a manuális és az automata váltóval szerelt modellek teljesítményadatai megegyeznek, de végsebességük eltérő, előbbivel 270 km/h (168 mérföld/óra), utóbbival pedig 257 km/h (160 mph) a maximum. A Dark Horse megerősített vezérműtengellyel lett ellátva, amely lehetővé teszi a vezető számára, hogy hosszabban tartsa a motort a 7500-as fordulatszám körül (és ezzel akár huzamosabb ideig haladhasson a végsebesség tartományában).

Ford Mustang Dark Horse
Fotó: The Ford Motor Company

A Sötét Ló a negyedik generációs Ford Coyote-motort kapta meg, amely az autóhoz hasonlóan 2024-ben debütál. Az első típus 2011-ben látott napvilágot, és az azóta gyártott összes Mustangban valamelyik változata található meg. Az új Coyote relatíve kis mérete ellenére is nagy teljesítmény leadására képes, amely többek között annak köszönhető, hogy nyomaték-működtetésű vezérműtengely-állító is helyet kapott a konstrukcióban. Az erőforrás moduláris motorarchitektúrával készül, egyebek mellett kedvezőbb fogyasztási adatok elérésének céljából.

A motor a Ford első négyszelepes V8-as versenyautójáról kapta a nevét, amelyet A.J. Foyt számára készítettek. A legendás pilóta 141 USAC-futamon – a kor legmagasabban jegyzett amerikai open wheel szériája, a mai IndyCar akkori megfelelője – indult el a Coyote-tal, amelyből 25 alkalommal az első helyen intették le. Foyt a prérifarkasról elnevezett autóval aratta az 1967-es és 1977-es Indy 500-győzelmét is.

Ford Mustang Dark Horse
Fotó: The Ford Motor Company

A Dark Horse rendelésekor több érdekes extra közül választhat a vásárló, ilyen például a drift fék, amely pálya üzemmódban segíti a vezetőt a hátsó kerekek szabályozott csúsztatásban, vagy a tízsebességes automataváltó (a manuális hat fokozattal rendelkezik). Válaszható opció az aktív szelepes kipufogó, amellyel az áramló levegő mennyiségét lehet befolyásolni. Ezzel az autó hangját lehet a helyzetnek megfelelően változtatni – ennek működését jól szemlélteti ez a videó –, illetve ez a kiegészítő bizonyos beállításokkal plusz lóerőket is segít kisajtolni a motorból.

Elérhető egy Dark Horse S névre hallgató változat is a modellből, amely egy kizárólag versenypályákra épített autót takar. Ezekből a járművekből minden, a versenyzéshez szükségtelen dolgot eltávolítanak, és ezek „helyére” egy FIA-szabványnak megfelelő bukókeretet, illetve versenyülést és kormányt szerelnek be.

Ford Mustang Dark Horse
Fotó: The Ford Motor Company

Amennyiben valaki mindezektől fellelkesülve kedvet kapott volna egy Dark Horse beszerzéséhez, akkor rossz hír lehet a számára, hogy egyelőre a gyártó sem tudja megmondani, hogy mikor érkezhetnek meg az első – már korábban megrendelt – darabok Európába, és ezért a konkrét árat sem ismerjük még. Az Egyesült Államokban most legalább 63 265 dollárt (körülbelül 22,5 millió forintot) kell kiadni annak, aki szeretne megülni egy Sötét Lovat, de ezt az összeget tovább növelik a helyi adók, illetékek, és az extrák jelentette pluszköltségek.

Nemrég jelentette be a Ford, hogy a következő szezonban új Mustang fog debütálni a NASCAR-ban, a márka autói a Dark Horse kinézetét fogják viselni. A széria szabályzata miatt ez esetben nem beszélhetünk ténylegesen új konstrukcióról, hiszen a „beltartalom” nem, csak a külcsín változi.

A NASCAR-ban 2024-ben bemutatkozó új Fordokon kívül a márka új GT3-as modelljének is a Dark Horse képezi az alapját. A GT3-as autók a tervek szerint már jövőre az IMSA-ban és a WEC-ben (Endurance Világbajnokság) is fognak versenyezni, ez pedig azt jelenti, hogy 27 évnyi szünetet követően térhet vissza a Mustang a Le Mans-i 24 órás viadalra.

Ford Mustang GT3, Le Mans, France6th June 2023
Fotó: Drew Gibson/Ford

Még több cikk

További témáink